Újra kölyök

Lucky mostanában újra a kölyökkorát éli, vagy nem tudom mi van vele. Valamelyik nap szétrágta a papucsomat, amit nagyon szerettem............háát nem voltam rá mérges. Mindig rágcsál valamit, akár faágat, vödröt, kupakot, papucsot, neki teljesen mindegy, csak rágni lehessen.
Az ásás kb. egy hete elmarad, hála istennek. Tudom, többet kellene vele foglalkozni, de mire hazaérek a munkából hulla vagyok, de azért átöltözés után egyből megyek ki hozzá játszani.
Tegnap voltunk sétálni, találkoztunk egy 5 hónapos golden babával. Olyan édes volt, kicsit beszélgettünk a gazdájával. Nekem is kell egy golden majd egyszer.............
Ma is sétáltunk, játszottunk. Lucky jól kifáradt. Nagyon melege volt, a pancsolót amiben hűteni szokta magát már elraktam, de látva, hogy majd meg sül, ezért gyorsan elővettem, engedtem bele vizet. Lucky egyből birtokba vette, beleült. Aztán később a szokásos vacsiosztás. Előtte már lopott a teraszról száraz kenyeret, már éhes volt szegény, de bőszen elropogtatta.

Lindáról egy másik videó, amit tegnap éjfélig csináltam. Tömörítenem kellett, ezért a minősége nem a legjobb, de a lényeg látszik.

LINDA - emlékek

Most ez a bejegyzés nem Luckyról fog szólni, hanem életem első kutyájáról, LINDÁRÓL.

Ő 2006.09.23-án, 11 évesen halt meg. Olyan gyorsan repül az idő, hiszen azóta 5 év telt el….

Úgy szeretném visszafordítani az idő kerekét, hogy mégegyszer, csak egy percre lássam, simogassam, és a szemeibe nézzek.

Nagyon hiányzik nekem, szinte együtt nőttünk fel. Általános iskolás első osztályos lehettem, mikor egyik rokonunk 1995. szeptemberében beállított vele. Olyan édes volt, kis szőrgombóc. Anyáék nem tudtak nemet mondani, így az új jövevény családunk tagja lett.

Megtanítottam ülni, pacsit adni és lefeküdni és még a székeken is ugrált az én kérésemre. Régebben nagyon szerette a labdát, és persze ki is lyukasztotta, a szájában a labdával futott. Nagyon szeretett nagy köröket futni örömében. Sétálni is nagyon szeretett mindig ment volna, amikor meghallotta a lánc csörgését, vagy amikor már mentem érte akkor márt tudta, hogy sétálni megyünk és nagyon izgatott lett, alig lehetett rárakni a nyakörvet.

Kiskorában sokszor elszökött és utána kellett menni. Egyszer, amikor jöttem haza a suliból messzebb láttam egy kutyát, gondoltam, hogy Linda de nem voltam benne biztos. Az úton akart átmenni és éppen jött egy busz, nem sokon múlott, hogy elüsse, csak a csodának köszönheti, hogy végül visszajött a járdára. Persze én is mondtam magamban, hogy menj vissza, akkor még vigyáztak rá az angyalok. Amikor még fiatalabb volt apa vitte futni bicajjal, azt is nagyon élvezte, szinte apának nem is kellett tekernie, mert Linda húzta.

Bármerre jártunk mindenki mondta, hogy nagyon szép kutya. Mindig, ha hosszabb idő után hazaértünk alig lehetett tőle bemenni, meg ha nyitottuk a nagykaput mindig kilógott, persze utána visszajött és ugatott és futkározott örömében és még a csomagtartóba is benézett hoztunk e neki valamit. Amikor csöngetett valaki futott a kapuig meg vissza, szólt nekünk hogy nyissuk már ki. A macskákat nem nagyon szerette párat meg is harapott, de eggyel kijött, de azt meg az autó ütötte el. Nagyon okos kutya volt megértette, amit mondtunk neki, nyáron mikor meleg volt és kifeküdt a napra mondtuk neki, hogy menj be a garázsba és bement. Amikor vedlett akkor kellett szedni a szőrét ,de azt nem szerette mindig nyalogatott vagy a lábával kérte, hogy hagyjam abba. Akkor beszéltem hozzá akkor megnyugodott. Minden nyáron megfürdettük és alig lehetett beletuszkolni a kádba. Nagyon szerette, ha a hasát simogattam, és ha a fülét vakargattam. Olyan szép volt fürdetés után, szépen megfésültem és gyönyörű volt a bundája. Egerészett is, amikor észlelte, hogy egér van a kamrában akkor egész nap ott szaglászott és várt, amíg el nem kapja az egeret. Apa látta, amikor egyszer elkapott egy egeret és utána örömében futott néhány kört és a fűben dörgölőzött. Öregebb korában már nem nagyon tudta elrágni a tápot és én mindig megtörtem neki, akkor egyből nekilátott. Nagyon félt a tűzijátéktól és a petárdától. Akkor mindig bent volt a szobában, ha valami durrogás volt. Később megtanulta kinyitni az ajtókat és minden reggel bent aludt a folyosón. Amikor ettünk mindig odajött az ebédlőajtóba és ott kuncsorgott egy kis kaját. Mindig kapott valamit, egy kis csontot, vagy ami éppen volt a kaja. Ha nagyon hideg volt vagy esett az eső én néha beengedtem kicsit melegedni. Amikor megvettem a fényképezőt akkor vakusan fényképeztem, és azóta ha meglátta a fényképezőt inkább elfordult tőlem. Volt olyan hogy leszidtam, amikor nem csinálta meg amit kértem vagy amikor megharapott egy macskát. Amikor jött valaki és kiment alig lehetett betuszkolni, mert nem akart bejönni. Télen mindig megpróbáltuk befogni a szánkó elé, de nem nagyon sikerült. Azért amikor kisebbek voltunk, akkor minket húzott szánkón. Amikor kiültem mellé a teraszra mindig odajött hozzám és tudtam, hogy mit akar: a lábával úgy csinált, mintha pacsit akart volna adni, de ez azt jelentette, hogy sétálni akar. Vagy amikor vettem fel a cipőt akkor gondolta, hogy sétálni megyünk, de nem mindig volt így és mondtam neki, hogy most nem megyünk sétálni. Amikor apa kint fűnyítózott általában nyitva hagyta a bejárati ajtót, Linda meg beült az ajtóba, és egyre kintebb settenkedett. Ott ült az utcán az ajtó előtt és nézelődött, nem ment el, olyan okos kutya volt

Soha nem felejtem el, amikor este jöttem haza a suliból és esett a hó. Amikor leszálltam a buszról apa, anya, Ildi és Linda ott várt engem. Az olyan jó érzés volt. Apa éppen akkor egész dorozsmát körbejárta a hódúrójával, elég vicces volt.

Betegség

2006. augusztusában kezdődött minden. Gennyes váladék kezdett folyni belőle, kamilláztuk…

Aztán elvittük állatorvoshoz, amikor már enni sem akart, csak rengeteget ivott, az doki azt mondta, hogy cukorbeteg. Kapott injectiokat, de ez sem segített. Pár nap múlva kihívtunk egy másik állatorvost, mivel Linda állapota rosszabbodott, egyfolytában fojt belőle valami, az orvos nem tudta megállapítani mi baja van, csak azt mondta, hogy nagyon beteg, zárjuk el. Ő is adott neki 3 injectiot.

Azt hittük már el kell altatni, nagyon féltünk tőle, hogy mit állapít meg a doki, de hát semmit sem ugye…..

Azon a héten szombaton családi összejövetel volt, hát mit mondjak, a kedvem nem volt valami jó.

Teltek a napok, mindig figyeltünk Lindára, sajnos be kellett zárni a kennelbe, mert folyamatosan folyt belőle a cucc. A legyeket is fújni kellett, mert jöttek a szagra. Egyszer csak javulni kezdett Linda állapota, nem folyt belőle semmi, evett is (mert előtte szinte egyáltalán nem). Este értem haza a suliból, anya és Ildi kint a teraszon, Lindát nézték. Én kérdőn néztem rájuk, Ildi mondta, hogy ne aggódjak nincs semmi baj. Linda jól van!!!! Alig akartam elhinni, de tudtam, hogy ez még változhat. Estére kint is hagytuk, nem zártuk be. Reggelre az egész teraszt beterítette ez a folyadék, ami Lindából jött. Á nem estem kétségbe….

Hívtunk egy harmadik állatorvost (hétfőn), délután tudott jönni. Ő megmondta, méhgyulladása van. Lázas volt. Adott neki ő is injectiokat, írt fel gyógyszert. Anya kérdezte, hogy nem lenne jobb neki, ha elaltatnánk. A doki, azt mondta, hogy nem, mert a kutyák 75%-a felépül belőle. Utána Linda rosszul volt (az injectiok hatása volt). Másnap megint jött az orvos, Linda kapott injectiokat. Sajnos enni nem akart, már csont és bőr volt, menni alig tudott. Azt mondta a doki, hogy szombattól adjuk Lindának a gyógyszert, amit felírt.

2006. szeptember 23-án szombaton reggel Linda be volt bújva az egyik tuja alá. Anyáék próbálták etetni, de nem ment. Szüleim és tesóm elmentek vásárolni, én maradtam Lindával egyedül. Gyorsan letusoltam, hallottam, hogy Linda bejön a konyhába, csattanást hallottam. Ott feküdt az ajtóban (akkor nem is gondolkoztam rajta, hogy miért akart bejönni, de már tudom, EL AKART BÚCSÚZNI TŐLEM!!!! – á nem sírok). Kihúztam a fűre, mivel már járni nem tudott, imbolygott, majd elesett. Fecskendővel nyomtam a szájába a tejet. Aztán vizet adtam neki, alig tudta lefetyelni.

Kint voltam vele az udvaron, fújkáltam a legyeket, beszéltem hozzá, simogattam. Ő el akart menni, elbújni, csendben meghalni. Mondtam neki, hogy Linda maradj, nem bírsz elmenni. Akkor már eltört a mécses. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább, hívni kell az állatorvost. Anyáék mikor hazaértek kérdezték, hogy Linda hogy van…….. Hívtuk az állatorvost, aki csak délután tudott kijönni.

Lindát ráfektettük a párnájára, kicsit hátrébb vittük. Oldalt feküdt és olyan nyöszörgős hangokat adott ki. Azt hallani olyan szörnyű volt, annyira rossz volt, hogy nem tudok rajta segíteni, a szívem szakadt meg érte.

Ildi és én végig ott voltunk Linda mellett és végig bőgtünk. LINDA haldoklott, és mi nem tehettünk semmit………………………….

Bementem 1 percre megmosni az arcom, Ildi erre elkezd kiabálni, hogy menjek gyorsan, mert Linda már alig lélegzik. Szaladtam amilyen gyorsan csak bírtam. Simogattuk, úgy sírtunk mint még soha azelőtt.

Az utolsó lélegzet, az utolsó pislantás, az utolsó szívdobbanás és vége…………………………………………

Éppen dél volt, harangoztak, ez LINDÁNAK szólt.

Mindenki megsiratta. Apa ásott neki sírt. Együtt raktuk a sírba. Eltemettük. Csináltunk neki keresztet, a sírjára virágot raktunk és mécsest gyújtottunk.

Azóta 5 év telt el, ezek a betegséggel kapcsolatos emlékek még most is nagyon fájnak. Haragszom magamra, hogy nem tettem érte többet…………………

De az amit a 11 év alatt adott nekünk, azt nem pótolhatja senki.

Készítettem róla egy emlékvideót, YouTube-ra feltettem, már 790-en nézték meg egy év alatt.

Egy jó kutyának a halála után a legjobb helye a gazdája szívében van.

Sétálni megyünk, vagy mégsem?

Tegnap sportosan mentem munkába (mivel költözés volt a munkahelyemen). Lucky erre azt hitte, hogy megyünk sétálni. Mondtam neki, hogy sajnos most tévedsz, majd este megyünk. Hát este már nem volt erőm moccani sem az egész napos rohangálás miatt. Cserébe játszottunk jó sokat.

Ma reggel kimentem hozzá, dobáltam neki a csipogós disznóját, amit fáradhatatlanul hozott vissza nekem. Utána megette a reggeli tápot, amit még apa adott neki, csak otthagyta. Utána dél körül elmetünk a vadasparkba névnapom alkalmából. Csak este 6 körül értünk haza. Azt az örömöt amit Lucky levágott...
Kis pihenés után (mert ugye megint jó pár km-t lesétáltam) indultunk a szokásos sétára. Lucky kicsit izgatott volt végig, de hát nem lehet minden séta tökéletes. Azért jól elfáradtunk mind a ketten. Hazaérve célbavette a vizestálat és benne pancsolt.
Ma vettem neki a boltban kacsa far-hátat, majd holnap megfőzöm, az lesz a vacsi.

Reggeli látogatás, áskálás, video.

Ahogy a legutóbbi bejegyzésben is írtam Lucky reggelente bejön hozzám míg készülődök. Hétfőn le is fényképeztem. Olyan édes, ahogy figyeli mit csinálok.

Nem tudom mi van mostanában vele, de mióta a Balatonon voltunk azóta ás. Szinte mindennap, mindig máshova. Nem tudom miért csinálja. Anyáék annyira nem örülnek neki, megértem.

A blöki.hu-n neveztem a videoversenyre, az e havi cím a Barátokkal. Szerintem elég jól sikerült, Buksi és Lucky barátságát mutatja be. Nagyon szépen jönnek a szavazatok, aminek nagyon örülök, hiszen másoknak is tetszik: http://www.bloki.hu/_video-verseny/655


Reggel :)

Bejöttem hozzád :)

Az itthoni ruhád vedd fel és maradj velem!!!!

Mit csinálsz? Nagyon érdekel...

Ez nagyon vicces :)