2011. április 18., hétfő

Hétvége

Letelt a két hét mióta a kullancsot megtaláltuk Luckyban, szerencsére semmi baja nem lett.
Pénteki séta elég rosszul kezdődött, mert Lucky meglátott egy kóbor tacsit és eléggé felizgatta magát, leültettem kicsit vártunk hátha elmegy, a következő pillanatban meg az úton sétáltattak egy Bernit, az meg elkezdett ugatni, Lucky ugye még jobban felizgatta magát, alig tudtam tartani, ill. lenyugtatni. Utána elindultunk, de húzott mint egy hülye, nagyon mérges voltam rá. A tacsi átment az út túloldalára, de az én kis kutyámat még mindig izgalomban tartotta. Úgy döntöttem hogy most nem tesszük meg a szokásos útvonalat, ezért gyorsan haza is mentünk, de Luckynak így is lógott a nyelve rendesen. Még a ház előtt gyakoroltuk a lábnál sétát, itt elég jól ment, az úton mentünk, a kutyák ugattak, Luckyt bírtam végül is kontrollálni, de sokszor nem figyelt rám.
Szombaton jót sétáltunk, egy kutyát láttunk, szerencsére messzebb. A rendes útvonalon végigmentünk.
Vasárnap délután kint fagyiztunk az udvaron. Lucky persze egyből jött kunyizni, úgy nézett ránk, mint aki nem evett a héten, na én megenyhültem és adtam neki egy kicsit. Én ettem meg elsőnek a fagyit, aztán ment Ildihez kunyizni. Estefelé ismét útra keltünk, de csak egy rövidet sétáltunk, mert nem éreztem jól magam aznap. A ház előtt megint kicsit gyakoroltunk. A szomszéd kutya a kerítésen ugrált, ez Luckyt felizgatta, már borzolta a szőrét..., nem hallgatott rám, na úgy döntöttem szépen lefektetem, oldalára döntöm, ez sikerült is. Pár percig ott feküdt és meg is nyugodott. Lehet mostmár ezt kellene alkalmaznom amikor így viselkedik.

Pár hétvégi kép:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése