2011. július 8-án reggel Luckyval elmentem gyors sétálni, mert később nagyon meleget mondtak, bár már reggel sem fáztunk. Szokásos útvonal, mikor a főúton voltunk egy háznál ugatott minket egy kutya, de Lucky rá se hederített, mentünk tovább szép nyugisan. Pár házzal arrébb L. szaglászott és hallottam a hátunk mögül valami nyüszögést, futást… Hát a házból ahonnan a kutya megugatott bicajjal ment ki a „gazdája” és persze a kis szófogadó ebe kiszökött, egyenesen utánunk sprintelt. Ahogy odaért én is és Lucky is megijedtünk, nem számítottunk rá. A kutya felé fordultunk, Lucky a hátam mögött volt (jól viselkedett, kicsit állt a szőr a hátán, de meg tudtam nyugtatni, higgadtam viselkedtem). Mondogattam (lehet inkább ordibáltam) hogy nem mész innen, takarodj… Meg közben a gazdája is nagy nehezen letámasztotta a bicaját és elkezdte hívni a kutyáját, aki félútig el is ment, de utána ismét jött vissza. Majd a gazdája is elkezdett jönni felénk, a kutya ezért egyenesen hozzánk jött, ill. Luckynak esett (gondolom a kis aranyos gazdiját védte). Pár mp-ig marakodtak, majd abbahagyták. A gazdi is már ott volt, de a rohadt kutyáját nem merte megfogni, biztos félt hogy megharapja, meg is érdemelte volna. Aztán zavarta haza, de a kutya ismét nekiiramodott, megkerült engem és Lucky háta mögé ment, onnan meg nekiugrott. Ez is pár mp-ig tartott szerencsére, a németjuhász (rohadjon meg) elfutott nyüszögve. Még vissza akart jönni, de a túloldalról átjött egy nő és ő zavarta haza a rohadékot. Ha ő nem jön, akkor nem tudom mi lett volna. Aztán a csajszi odajött hozzánk, Luckyt simogatta (amikor Luckyhoz ért L. kicsit morgott, gondolom a történtek miatt, utána hagyta simogatni magát), meg kérdezte, hogy jól vagyunk-e. Luckynak nem lett baja szerencsére, a másik kutyának sem szerintem (bár megérdemelte volna). Kérdezte, hogy kölyök még, mondtam nem már 3 éves, meg hogy milyen fajta… Aztán ment is, megköszöntem a segítséget. Mi is elindultunk. Na utána elkezdtem bőgni, folytak a könnyeim, de tartottam magam. Láttam, hogy a gazdi a járdán megy a bicajával, nem mert a bicikliúton jönni (mi ott mentünk), nehogy a kutyám átharapja a lábát. Legalább odajöhetett volna, vagy a járdáról is megkérdezhette volna, hogy lett e valami baja a kutyámnak, elvártam volna azt is, hog bocsánatot kér. Visszafogtam magam pedig lett volna pár keresetlen szavam a …..-hoz. Amúgy látásból ismerem a nőt, oda jár kutyakaját venni ahova én, és ott áradozik a kutyájáról, hogy milyen nagy már, pedig csak 8 hónapos… Jobban tenné ha megnevelné….
Hazáig már nem volt gond. Jól kifáradtunk és nagyon melegünk volt. Lucky egyből ment a medencéjébe pancsolni. Én meg bementem, anya kérdezi, hogy milyen a kezed? Észre sem vettem hogy van az egyiken egy nagy karmolás, elég piros volt, a bőr is feljött. Biztos Lucky véletlen a körmével csinálta, mert ez a mániája, hogy mindig a lábát a kezemre rakja (akkor is ha le akarom állítani, mondjuk pl. meglát egy kutyát, vagy macskát). Aztán elkezdtem mesélni anyának mi történt, de ő már akkor tudta mikor a kezemre nézett. Na itt is elkezdtem bőgni, már nem fogtam vissza magam. Sajnos már ez volt a második támadás ebben az évben.
Januárban délután sétáltunk, minden rendben ment, Lucky is jól viselkedett, nem nagyon húzott… A főútnál láttam egy fekete kutyát, azt hittem a múltkori az, mert 1 héttel előtte alig bírtam Luckyt elráncigálni attól a kutyától (a kutya ugatta Luckyt, de nem ment neki, L viszont nagyon is ment volna rá, azt hittem elszakad a nyakörve…). De nem az a kutya volt szerencsére. Direkt ki is cseleztük, hogy véletlen se találkozzanak (nem tudhattam, hogy támadni akar-e), de észrevett minket és jött utánunk. A saroknál megálltunk, a kutya 1-2 m-re volt tőlünk, nem mert közelebb jönni (azért sem szerintem, mert az elején mondogattam neki, hogy menj innen stb.). De aranyos volt (fekete spániel), nem bántott, csak ült Luckyval szemben. L-it nem engedtem oda, elővigyázatos maradtam, csak onnan szaglászgatott. Végül a kutyus átment az út túloldalára, Lucky is ment volna utána, kicsit nyüszögött is. Tovább mentünk, a mellettünk lévő utcába értünk, mentünk pár m-t és láttam messziről, hogy kint van egy kutya. Már máskor is láttam kint (akkor nem Luckyval voltam), meg hogy sétáltatták ( a házuk előtt engedik ki a dolgát végezni póráz nélkül). Nem tudtam, hogy visszaforduljak e vagy ne, de már késő volt kiszúrt magának minket (inkább Luckyt). Átmentünk az út másik oldalára is. De elkezdett felénk futni , és ahogy odaért szinte egyből szegény Luckynak ugrott. Azt sem tudtam mit csináljak, mert még azelőtt soha nem történt ilyen. Luckyt rángattam arrébb, meg ordibáltam…, nem segített semmit. Tépték egymást. Lucky egy idő után leállt, de a másik dög nem hagyta, a lábát kezdte rángatni, tépni (nagyon fájhatott Luckynak mert nyüszített szegény). Én se tudtam mit csinálni, nem tudtam Luckyra is figyelni, meg a másikat is irányítani. A gazdája is odaért és csak állt nem csinált semmit, mondta, hogy rúgjak bele a kutyájába (az sem ért semmit). Nem merte megfogni, gondolom a harapástól félt…
ÉN fogtam meg a kutyája nyakörvét és húztam le Luckyról. Mondtam , hogy fogja meg, de nem merte. A kutya újra támadott, én meg nem tudtam tartani. Közben a férj is odaért (gondolom az ordibálásomra), még egyszer ÉN fogtam meg a nyakörvét, utána nagy nehezen a csávó megfogta, ő is alig merte. Ezzel vége volt. A nő kérdezte, hogy lett valami baja a kutyámnak, mondtam (nem szép hangnemben), hogy nem tudom (nem is tudhattam, mert nagyon sötét volt). Ennyi, kész, ezzel el is ment. Gondoltam róluk szépeket.
Odamentem Luckyhoz, aki csupa nyál volt, nagyon lihegett, körbetapogattam, néztem, hogy vérzik-e valahol, de szerencsére nem vettem észre semmit. Akkor úgy elkezdtem sírni, hazáig abba sem hagytam. Otthon is fény mellett még átvizsgáltam, nem volt semmi sérülése külsőleg. De mekkora lelki megterheléssel jár egy ilyen támadás, neki is, nekem is. Ezek után mit várjak tőle, hogyan fog a többi kutyával viselkedni? Anyáéknak elmondtam, ők is meg voltak döbbenve.
Azóta többször voltunk abban az utcában. Azóta nem engedik ki a kutyát, remélem tanultak a leckéből.
Az első eset durvább volt, azért is, mert először történt, és másodszor sokáig tépték egymást (vagy csak nekem tűnt hosszú időnek?), a másodiknál csak 1-2 mp-re ugrottak egymásnak.
Na elég volt bőven egy életre ebből a két támadásból.
Esküszöm elegem van Dorozsmából, hogy nem lehet normálisan sétálni sem. Valahol majd nézek kürtöt, hátha annak a hangja elriassza a kutyákat, ha legközelebb ilyen van.
