2012. január 22., vasárnap

Hiányoztál Lucky...

Már egy hete nem írtam, de most bepótolom.
Hét elején nem volt semmi különös, játszottunk, klikkereztünk, kedden sétáltunk. Az idő elég változatos volt, egyik nap esett a hó, másnap az eső...
Pénteken elutaztunk papámékhoz Fülöpszállásra, mert disznót vágtak, kellett nekik a segítség. Lucky sajnos nem jöhetett. Amikor pénteken hazaértem elvittem egy gyors sétára, aztán 3 körül megkapták a vacsorát.
Meg is voltak lepődve, hogy ilyen korán kapnak vacsit, de azért megették. Lucky nagyon figyelt, hogy mit pakolászunk, szerintem tudta, hogy megyünk el. Amikor kinyitottam a kocsinak az ajtaját, akkor be akart ugrani, jött volna ő is velünk... Elköszöntünk Luckytól, sajnáltam otthon hagyni. Mamára hagytuk az etetést, előre megcsináltam a szombati reggelit és vacsorát is, így egyszerűbb volt. Szakadó esőben mentünk, de mire odaértünk elállt szerencsére. Szombaton jó idő  volt, sütött a nap, de azért a szél fújt. Ma reggel indultunk haza. délre itthon is voltunk. Lucky nagyon örült nekünk, nyüszögött, rohangált... Nagyon hiányzott, gondoltam rá sokat. Minden rendben volt itthon, állatok rendesen ettek, jók voltak.
Jól megszeretgettem Luckyt, aztán pakoltunk, takarítottunk. Délután elmentünk sétálni, kicsit húzta a pórázt. Megláttam húgomat a buszmegállóban, és úgy döntöttem odamegyünk hozzá (a buszmegálló a főút másik oldalán volt), megvártuk míg a lámpa zöldre váltott, Lucky szépen ült a lábam mellett. Ildi meglátott, integetett, Lucky ezt észrevette és elkezdett kicsit Ildi felé húzni. Megvártuk, míg jött a busz. Voltak mások is a megállóban, nagyon nézték az én kis kutyámat. Jött a busz, Ildi felszállt, Lucky is ment volna utána. :)
Indultunk tovább, aztán bementünk mamához. Mama cicája nagyon érdekes Lucky számára, de ez fordítva már nem annyira igaz. Cica fél, gondolom Lucky mérete miatt, most azért kicsit ismerkedtek.
Besötétedett mire hazaértünk, végül megvolt a szokásos vacsora.
Lucky ma másabb volt, jobban bújt, hát hiányoztam neki....:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése