Szombaton megállás nélkül takarítottunk, ablakpucolás stb...
Mama jött hozzánk varrni, amikor beengedtem mackó nem vette észre. Mama háttal állt, ebem jött, nem ismerte meg, elkezdte ugatni, de aztán észbe kapott. Kiültem a teraszra, jegesmaci mellém, őt kellett simogatni, és kicsit kutyaszőrös lettem.
Kb. fél hat felé végeztünk mindennel, de erőt vettem magamon és elmentünk sétálni. Jó meleg volt még akkor is, a főútnál dudált egy lakodalmas menet, integettek. Lucky nagyon nézte őket.
Még délelőtt elővettem a kis gyerekhomokozó kádat, amit ebem pancsolásra használ, így amikor hazaértünk örömmel vetette magát a frissítő vízbe.
Tegnap nagyon erősen fújt a szél, de a meleg az nem maradt el. Kicsit dobáltam macinak a labdát, mert nagyon melege volt szegénynek, inkább az árnyékban hűsölt. Azt szerette, hogy simogattam, míg ő hűsölt a fűben.
Kifeküdtem mellé, úgy voltunk egy darabig. Aztán megfurminátoroztam, a szél vitte a szőrt rendesen, most nagyon sok kijött belőle, csodálkoztam, hogy maradt még rajta. :)
Később mentünk most sétálni, de így sem fáztunk. Találkoztunk Szuszival, üdvözölték egymást, utána folytattuk utunkat. Lucky szépen sétált, egy rossz szavam sem lehet rá.
Az egyik háznál kint beszélgetett egy bácsi és két néni. Dicsértek ebemet, hogy milyen szép, kérdezték, a nevét, és azt is hozzátették, hogy jó húsban van (hát erre nem mondok semmit). A házunk előtt elengedtem, de mentem mellette. Nem szaladt el, ha szóltam megállt, okos kutya.
Végül örömmel ugrott a habok közé.
Utána még kimostam a pórázát, nyakörveit, haltit, és a játékait is.
Ma sem vittük túlzásba a játékot, inkább csak lustizott jegesmacim. Adtam neki száraz kenyeret, mert imádja ropogtatni, erre a cica is odament hozzá, ő is kért volna belőle, neki is hoztam ki. Komolyan ő is kutyának képzeli magát.
A melléképületben pakolásztunk, hallottam valami zajt, kimentem, láttam, hogy Lucky egy ásványvizet palack kupakjával szenved, imádja lerágni róla a kupakot. :)
Gondolkoztam rajta, hogy ma megfürdetem ebem, de elmaradt, talán hétvégén.
Olyan fél öt körül elindultunk a szokásos sétára, a meleg adott volt. Tettünk egy nagy kört, igaz először kisebbet akartam. Lógott Lucky nyelve rendesen, de ment előre rendíthetetlenül.
Most Szuszit a kapun keresztül üdvözölte. Mamához kicsit benéztünk. A kapu előtt levettem róla a nyakörvet, majd a kapu kinyit, eb rohan, s csobban. :)
Én leültem a lépcsőre, mackóm odajött, hozott nekem hűsítő vizet.
Vacsora megvolt mára, főztem egy kis far-hátat is.
A mai bejegyzés az utolsó áprilisban, hiszen holnap már május 1-je van, nagyon rohan az idő.
Végezetül tartozok még pár képpel:
 |
| séta közbeni pihenő |
 |
| furminátorozás után, egy kis Lucky kijött belőle :) |
 |
| szereti a cicát ♥ |
 |
| cica lapul nagyon |
 |
| szagot fogott |
 |
| Szuszit üdvözli |
 |
| távolodó Golden |
 |
| virágok között |
 |
| napsugarak |
 |
| hűsöl |
 |
| Matya 1 éves |
 |
| Nevet :) |
 |
| A lábamon feküdni nagyon jó |
 |
| széép |
 |
| sok játékom van |
 |
| boldog vagyok |
 |
| kómás |
 |
| hoztam neked a macimat |
 |
| ez mind az enyém!!! |
 |
| szeretem ♥ |
 |
| Beautiful... |
 |
| vacsira várva |
 |
| mosakodás, összekuszálódott lábak |
 |
| pihi |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése