Tegnap szerencsére csak este jött a vihar, így megvolt a szokásos séta is.
Lucky szinte egész nap csak aludt, front volt, meg fülledt meleg. Kicsit pakolásztam a kutyás cuccokat, Lucky játékait (egy részét) egy dobozba raktam. Persze végig figyelte az eseményeket, és ahogy leraktam az Ő kincseit rejtő dobozt egyből kiszedett belőle egy játékot, majd vígan elballagott vele, aztán jött a többi is :)
Délután furminátorral jól kikeféltem, már nem jön annyi szőr belőle, mint előtte. Kb. 1 hete minden nap kap szőrregenráló tablettát. Végül a fülét is kipucoltam. Olyan ügyes Lucky, mert azelőtt (kb.1 éve) nem szerette ha fésülöm (mindig ki kellett kötni, mert menekült), most meg mintha kicserélték volna. Szépen ül egy helyben, vagy éppen fekszik. A fülpucolásról meg ne is beszéljünk, azt nagy harcok árán sikerült régebben megcsinálnom, az utóbbi időben szépen leül elém, én meg nyugodtan turkálhatok a fülében :)
Utána nem sokkal elmentünk sétálni, én felavattam az új cipőmet, amit a vásárban vettem. Lucky jól kifáradt, alig várta, hogy ihasson egy "kis" vizet és persze a bal első lábát sem hagyhatta ki, hogy ne tegye bele a vízbe.
Fél 7-kor a szokásos vacsorát megkapta, ekkor már eléggé lehűlt a levegő. Aztán nem sokkal utána nagy vihar kerekedett, villámlott, dörgött az ég, majd szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna (még jó, hogy a napot kibírta).
Szegény Lucky úgy be volt tojva a dörgéstől (mint mindig), Ildi alig tudott bejönni tőle az ajtón, végül egy csellel sikerült. Sajnos nem jöhet be a lakásba, anyáék nem engedik. Én és Ildi szívesen megosztanánk vele a szobánkat, főleg ilyen helyzetekben. Abban igaza van a szüleimnek, hogy rengeteg szőrt hozna be, de létezik porszívó nem?
1-2x titokban Lucky volt már bent nálam és tök jól elvolt, inkább csak feküdt a pléden és aludt.
Na majd ha saját házam lesz, a kutyám tuti bejöhet a házba :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése