Ma sötétben indultunk el sétálni. Pár méter megtétele után találkoztunk Lucky barátnőjével Lidivel (éppen őt is sétáltatták), bementünk hozzájuk kicsit az udvarra, rohangáltak egyet. Utána mentünk tovább, vagyis sokat nem kellett menni, mert az ovi bejáratánál üldögélt egy közepes méretű kutya, aki amint meglátta Luckyt elkezdte ugatni. Na átmentünk a másik oldalra, de a kutyus egyre mérgesebb lett, egyre hevesebben ugatott, oda-odafutott hozzánk. Eközben én meg mondogattam neki, hogy menj innen... Hát nem nagyon ért semmit, azt hittem neki akar menni Luckynak (tudom Lucky megvédi magát ha kell, de nem egy verekedős fajta, ő nagyon érzékeny lelkű). Közben Lucky is nagyon feszülten nézte a kutyust, oda akart menni hozzá, az én karomat majd kitépte a helyéből olyan erősen kellett tartanom. Végül a kutyus abbahagyta az ugatást és szépen megszaglászták egymást. Ez szerencsére jól végződött, nem mint az előző két alkalommal.
Jöttek ki az oviból egy kutyával és a kóbor kutyus elment velük.
Aztán tovább mentünk. Most sem kellett sokat menni, mert megjelent egy labi, szerencsére a gazdájával.
Már egyszer találkoztunk velük, akkor is nagyon borzoltak, ugattak egymásra a kutyák, most is Lucky kicsit befeszült, de nem izgultam, határozott voltam és mentünk tovább szépen.
Hát ilyen élményekkel gazdagodtunk ma, csak az utcára kellett kilépni. :)
Még most is érzem, hogy a karom nem az igazi, majd rendbejön.
Már megvolt a vacsiosztás, szépen betolta az egészet.
A szomszédba ma hoztak egy kiskutyát, szegény be van csukva a kazánházba és nyüszít, ugat. Hozzánk eléggé áthallatszik, Lucky nagyon csodálkozott, hogy honnan jön ez a hang.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése