2011. december 4., vasárnap

Díszek, séta, cicák

Ma előszedtük a karácsonyi díszeket, Lucky is segített. Van egy zenélő hóemberünk, bekapcsoltuk, Lucky nagyon figyelte, el akarta vinni. Mindent körbeszimatolt. Kidíszítettük a házat, nagyon szép lett. Már csak 20 nap Karácsonyig. :)
Segítek én is

Jaj de szép ez a csillag

Mielőtt elmentünk sétálni kerestem a cicát, hogy becsukjam (azért szoktam, mert utánunk jön az utcára és eljön velünk sétálni), nem találtam sehol. Végül elindultunk. A séta során találkoztunk két kutyával, akiket póráz nélkül sétáltattak. Az egyik egy Csivava volt, amint Luckyt meglátta elkezdte ugatni (nagyon bátor volt), Lucky meg ment volna hozzá, tartanom kellett rendesen. A másik kutyus egy Akita volt, ő szépen ment a gazdái után. Nagyon jó idő volt ma, olyan jó volt, hogy sütött a nap.
Amikor hazaértünk, akkor sem volt sehol a cica. Bementem a házba és látom, hogy jön ki a szobámból. Megfogtam, kivittem. Aztán bementem a szobámba és a szőnyegemen csontmaradványok voltak, hát a cica a konyhából behozta és szépen megette. Nagyon örültem neki. Aztán utána nem sokkal a kinti konyhában lévő kocsonyából falatozott (fél tányérral megevett). Nem igaz, hogy ennek mindig enni kell. Most este adtam neki vacsorát, hát alig bírt menni, akkora hasa van.
A bűnös

Mamámnak van egy új cicája, mivel az előző elveszett sajnos. Nagyon édi, dorombolós kislány.
Cuki, van az orrán egy fekete folt :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése