2011. december 3., szombat

Ez is, az is

Múlt hét szombaton egy jót sétáltunk. Az egyik utcában az út szélénél az avarban feküdt összegömbölyödve egy cica. Úgy nézett ki, mint aki alszik, de az is lehet, hogy elütötték. Lucky nagyon meg szerette volna nézni közelebbről is, de ha a cica aludt nem tudom mennyire értékelte volna, hogy egy kutya ébreszti fel.
Délután az udvaron fát pakolásztunk, mivel ez nagy hanggal járt, Lucky bent volt a házikójában és onnan figyelte az eseményeket.
Vasárnap korábban mentünk sétálni (mert moziba mentünk megnézni a Hajnalhasadás 1. részét - nagyon jó volt). A séta vége felé jött velünk szemben egy fekete Puli, amint meglátta Luckyt rögtön átment a főút másik oldalára, nagyon bátor volt az autók között átmenni. Lucky nagyon rá volt izgulva, húzta a pórázt, feszülten figyelte. Már korábban is találkoztunk ezzel a kutyával, szerencsére mindig megfutamodik. De most Lucky nagyon behülyült. Ideges is lettem rendesen, hogy rám se hederít.
A séta további részén szépen a lábam mellé parancsoltam. Itthon persze egyből hozta a labdát, de nem foglalkoztam vele.
Ha itthon vagyunk, akkor mindig a seggemben van: játszunk, simizem, tanulunk. Ha az utcán sétálunk akkor más a helyzet, szinte nem is figyel rám.
Elkezdtem olvasni Vámosi-Nagy Nóra Klikk c. könyvét, úgy gondoltam belevágunk a klikkerezésbe, hátha az segíthet, majd meglátjuk.

Ezek a tekintetek - pedig előtte reggeliztek:)


Múlt hétvégén kint szellőztettük a plüssállatokat, kicsit porosak voltak. Amikor poroltam őket Lucky nagyon el szerette volna vinni az egyik plüss kutyát, de nem adtam neki.
Később kinéztem a teraszra és mintha egy plüssel több lett volna az asztalon: a cica is beült közéjük. :)


Tegnap szabin voltam. Lucky bent volt velem. Aludt, csipogtatta a játékát, próbáltam róla mikulás sapis képeket csinálni, hát nem lettek valami jók, majd még egyszer nekiállunk.

Aztán Ildi hazaért, kimentünk begyújtani, persze Lucky sem hiányozhatott onnan. Amikor mentünk be Lucky természetesen jött velünk, nem akart kimenni (tudja mi a jó). Elvolt, az én szobám és Ildi szobája között lavírozott. Hordozgatta a játékát. Kuncsorgott egy kis puszedlit, amit nyammogva evett, olyan vicces volt. Aztán kinyalta a joghurtos poharat is.


Jaj de fincsi...


Ma a szomszéd áthozta Puli keverék kiskutyáját, olyan édes kis gombóc (úgy néz ki, mint egy birka).
Lucky jól megszaglászta, tetszett neki. A cica félve közelített felé, nem tudta mi ez a furcsa szerzemény.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése