Szombaton (2011.03.26.) megfurminátoroztam Luckyt, mivel elkezdett vedleni. Annyi szőr jött ki belőle, csodálom, hogy maradt még rajta. Régebben alig tudtam lefogni annyira menekült a fésülés elől, általában ki kellett kötnöm addig. Mostanra viszont nagyon jól tűri, nem fut el, ül-áll-fekszik közben.
Tavaly szereztem be a Furminatort, mert nagyon sok jót hallottam róla, és nem is csalódtam benne. Sokkal jobb, mint bármelyik fésű, kefe, rengeteg szőrt kiszed az állatokból. Igaz kicsit drága, de megéri megvenni.
Kicsit később elmentünk sétálni, szedtük a lábunkat, mert nem sokkal az indulásunk előtt állt el az eső, és nem akartunk elázni (legalábbis én). Lucky elég jól viselkedett, kivéve az utcánkba érve a sok kutya csaholásától ideges lett, ezért nehezen tudtam tartani. Pár m-re a háztól elkezdett ismét csöpörögni az eső, és ahogy beértünk a kapun szakadni. Jól időzítettünkJ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése