Tegnap reggel Lucky jött ki hozzám, mikor indultam dolgozni. Mondtam is neki, hogy Boldog Szülinapot!!!
Elkísért a kapuig, közben simogattam a buksiját. Elköszöntem.
Elkéredzkedtem órával előbb, hogy odaérjünk a ballagásra. Ahogy hazaértem már mentem is ki ebemmel az utcára kicsit sétálni. Utána siettem készülődni.
A ballagás 4-kor kezdődött, pont oda is értünk. Kb. 1 órát tartott, majd egy vendéglőbe mentünk kajálni. Annyi fogás volt, hogy a végére meg sem tudtunk mozdulni. :)
Fél 8-kor felhívtam Ildit (ő otthon maradt), hogy adjon már az éhenkórászoknak vacsit. Mondta, hogy már adott nekik, szépen megették mindet.
9 órára haza is értünk. Úgy örült nekünk a szülinapos, szaladgált össze-vissza, közben nyüszögött is.
Gyorsan bekentem a torta tetejét joghurttal és krémsajttal, egy 4-es gyertyát raktam a közepére.
Kivittük, meggyújtottuk a gyertyát. Lucky nagyon szaglászta. Sokszor rám nézett, olyan fejjel, hogy ez most tényleg az övé? A szél elfújta a lángot. Leraktam a földre a tortát és jegesmaci egyből elkezdte nyalogatni a tetejét, majd enni a többi részét. A cica is kért volna belőle, de nem mert odamenni, neki is adtam azért egy darabot. Örültem, hogy ízlett nekik, akkor nem lehetett olyan rossz.
Azért nem engedtem, hogy az összeset befalja, nehogy elrontsa a gyomrát. Majdnem felénél tartott, amikor elvettem tőle, de nagyon rá volt kattanva.
El sem hiszem, hogy már 4 éves az én kis Luckym. Nagyon gyorsan repül az idő, olyan mintha nemrég hoztuk volna haza őt. Életem legjobb döntése volt.
És most jöjjenek a képek:
| Mi ez??, jó illata van. |
| Még kívánok egyet, utána elfújom :) |
| 4 éves |
| ez tényleg az enyém??? |
| jaj de finom |
| nem hagyok belőle senkinek |
| imádom |
| adok még egy kicsit |
| gyönyörőségem ♥ |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése