2012. június 3., vasárnap

Zabagépek

Ma reggel sem ette meg ebem a reggeli tápját, csak mikor kimentem és öntöttem rá tejet.
Jól megsimiztem, majd mentem takarítani. Ő addig alukált, kómás volt a meleg miatt.
Amikor végeztem kiültem a teraszra, Lucky egyből jött oda mellém, örült nekem.
Adtam neki friss vizet, és a pancsolójába is engedtem, egyből belement, jólesett neki.
Dobálgattam neki a labdáját, de nem sokáig, mert melege volt.

Nemsokkal ezután indultunk a szokásos sétára, olyan 3 óra után. Nagyon melegünk volt. Kicsukták az utcára a fekete labit, akivel párszor találkoztunk. Óvatosságból átmentünk az utca másik oldalára. Mackó kicsit izgatott lett, de szépen jött tovább. Az autósok nagyon nézték ebemet, az egyik át is engedett az úton.
Jó volt az árnyékban, ott elviselhető volt a meleg.
Hazaérve Lucky belevetette magát a hűs vízbe, bele is ült.
A sebe gyógyulgat, azért még nyalogatja, de már nem vérzik.

Bejöttem, hagytam pihenni. Ildivel elfeleztünk egy jégkrémet, ahogy kimentem vele az udvarra jegesmaci egyből jött, hogy ő is kér. Megszántam, adtam neki egy kis csokidarabot.
A felét Ildinek adtam, akkor meg hozzá ment kuncsorogni.
Odaadtam neki a maradék tortáját, nagyon ízlett neki, sőt még a cica is kért belőle.
Aztán még száraz kenyeret is ettek.

Éppen nekiálltam volna a szőrét kifésülni, amikor Lidi és kisgazdija megleptek bennünket.
Gyorsan cicát becsuktam, és már jöhettek is be. Ebek jól elvoltak egymással, egy morgás sem volt.
Lidi mindent körbeszaglászott, Lucky meg utána ment.
Szaladgáltak is, ebem párszor játékra is hívta kis "szerelmét".
Jegesmacimnak lógott rendesen a nyelve, vett egy ülőfürdőt a szaladgálás után. Párszor csak belesétált.
Nyalogatták egymás pofáját, aranyosak voltak. Kb. fél óra után el is mentek.

Utána kikeféltem kiskutyám szőrét, jött belőle még azért. A felénél kb. elment a házába, nem akarta, de a macija csipogtatásával kicsalogattam, és folytattam a "kényeztetést". Végül spot-ont raktam rá.

Vacsorát már várták, gyorsan be is falták. Ma nagyon el voltak kényeztetve kaja ügyileg. Egyszerűen csak zabagépek. :)

Most pihen a teraszon, mozgalmas napja volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése