Jó régen nem írtam már, de mentségemre szolgáljon, hogy tanulnom kellett.
Hétvégén elég hűvös volt, de jobb már, mint a tikkasztó meleg, legalább jókat sétáltunk.
Szombaton hosszabb sétára mentünk, de vasárnap már nem volt kedvem, csak éppen az utcába mentünk ki negyed órára. Persze előtte sokat játszunk. Megvolt a szokásos fülpucolás, furminálás. Naponta szedek ki Luckyból 1-2 bolhát, nem akarnak eltűnni.
Tegnap még egy utolsó gyakorlás volt délután az autóiskolánál. Jól mentek a tesztek, 1-2 hibáim lettek.
7 után értünk haza, hát sétálni megint nem volt energiám. Anya kifárasztotta ebemet, labdáztak, játszottak, szóval kiskutyám eléggé ki volt fáradva, el volt terülve a teraszon.
Ma eljött a KRESZ vizsga napja. Izgultunk nagyon. Jelentem sikeresen átmentem én is, húgom is. 75 pontból 73-at értem el, szóval meg vagyok elégedve magammal. :)
Délután hazafelé jövet beugrottam még kutyakajáért, amit ebem nagy örömmel fogadott.
Siettem ki hozzá, megdögönyöztem, labdáztunk. 3 bolhát megint kiszedtem belőle. Utána spot ont raktam rá, pluszban még bolhaport is, hátha...
Aztán kifeküdtem az udvarra egy matracra, Mackóm mellém telepedett. Hozta a lasztiját, azzal szórakoztunk. Kis idő múlva sétálni indultunk. Most már szinte minden alkalommal lerakom a pórázt a földre, és csak utána indulunk el ha lenyugodott. Kicsit húzta a pórázt, és 1-2x beindult nagyon a szagok után. Valamit ki kell találnom, hogy jobban figyeljen rám. Ment előttünk egy Beagle-jét sétáltató lány, Lucky a kutya "nyomait" kereste, szaglászta. Messzebb voltak tőlünk, megálltak, figyeltek. Jegesmacim is csak figyelte, ügyesen jött mellettem, nem hisztizett.
Az egyik szomszédunknál a kerítésükön sokszor ott szokott aludni a cicájuk, ebem ezt kifigyelte, és mivel mindig ott megyünk el, figyeli, néz felfelé, hogy ott van-e a cicc, olyan aranyos. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése