2012. július 20., péntek

Nyűgöském

Hajnalban ebem meglátogatott, először a lábamat kezdte szaglászni, majd a kezem nyalogatni. Odaült az ágyam elé, mondtam neki, hogy menjen ki, szót is fogadott.
Reggel fél 8-kor arra keltem, hogy Lucky keservesen sír. Ugrottam is ki egyből az ágyból, azt hittem valami baj történt vele. A konyha felőli  ajtó nyitva volt, de egy szék volt az útba rakva, hogy kiskutyám ne tudjon bejönni. Hát ez volt a gondja, jött volna befelé, ezért nyüszített olyan sokáig. 
Jól megsimiztem, kinyitottam neki a kinti konyha ajtaját, bement, lefeküdt. Csak egy hideg helyiség kellett neki, gondolom melege volt, és már megszokta, hogy a garázs kövén hűti magát.

Sokszor ha kint vagyok az udvaron indokolatlanul bemegy a házába, szerintem már minden mozdulatomra azt hiszi, hogy megint le akarom mosni, ill. fertőtleníteni a sebét.
Fáj neki, és érzékeny is. Amikor már látja, hogy hozom a fertőtlenítőt menekül a házába, de ki tudom csalogatni a labdájával.
Elég nyűgös is az utóbbi 1-2 napban, zavarja a sebe. Gondolom már gyógyul is, emiatt viszkethet, húzódhat neki. Már tényleg csak minimálisan szivárog a sebéből valami lé.

Délután takarítottam, addig Lucky bejött a szobámba, elvolt.

Az ivartalanítás óta nem akarja egyáltalán megenni a száraz tápot. Nem tudom mi az oka, de remélem ez csak egy múló állapot. Van még egy 15 kg-os zsák (Brit), nem szeretném, ha kárba veszne.

6 körül kamionos felvonulás volt, Dorozsmán keresztül mentek. Elég sokáig dudáltak, jó hangos volt.
Jegesmaci fülelt is rendesen, hogy honnan jöhetnek ezek a hangok.

Sétálni megint-csak az utcába mentünk ki. Megy előre, mint egy tank, hiányoznak neki a hosszabb séták.

Mai vigyori:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése