2012. július 12., csütörtök

Viharpara

Mivel Lucky párszor bent aludt összeszőrözte a szőnyegem. Gondoltam kiporszívózom, fel is mostam.
Este 11 körül vihar kerekedett, ebem becsörtetett, keresett. Odaült az ágyam elé, mondtam neki, hogy feküdjön le. Nagy vihar volt, dörgött, villámlott, fújt a szél, szakadt az eső. Lucky nem bírt megmaradni a seggén, mászkált, helyet változtatott folyamatosan. Amikor egyszer az ágyamnál feküdt, lenyúltam, az oldalára fektettem, simogattam. Úgy megnyugodott, szerintem el is aludt.
Én meg annyira nem bírtam aludni, a vihar miatt és, és hogy drága kiskutyám mozgolódott.
Hajnalban is felébredtem, a vihar elvonult. Lucky fent volt, ki is engedtem.
Ma reggel tovább aludtam (fél 10-ig), ebem az ágyamnál feküdt. Hallottam, hogy korog a gyomra, gondoltam nem ette meg a reggeli tápját, így is volt.

A konyhában látom, hogy az asztalon szétszedve egy kajás zacsi, sütidarabok körülötte. Nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy tudjam megint a macska alkotott. Hallottam én este valami zörgést, de azt hittem, hogy a szél zörget valamit, hát tévedtem. Kedden meg a pogácsákat dézsmálta meg, a kis bélpoklos. Komolyan lehet megeszik annyit mint Lucky, mégis olyan vékony. Tegnap este ő is bejött, de kiraktam, az ajtót becsuktam, mégis talált helyet (ablak), ahol be tudott jönni.

Délután újra nekiálltam porszívózni, mivel tele volt szőrrel a szőnyeg.

Változatlanul naponta sétálunk. Párszor azért fegyelmezni kell Mackómat, de nem vészes.

Az ivartalanításra még nem kértem időpontot, mindig csak halogatom.
Már arra is gondoltam, hogy nem viszem el. Nem tudom mit csináljak. Ha már elindítottam a folyamatot, akkor be is kellene fejezni...

Az ígért kép:
Alvás a garázsban

Hűsölés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése