2012. március 4., vasárnap

Mozgalmas vasárnap

Ma is elég jó idő volt, a napocska is sütött. Délután megtettük a szokásos sétát. Az elején találkoztunk egy kis fekete kóbor kutyával, átmentünk az utca másik oldalára, nehogy baj legyen. Jött utánunk, kb. 2 m-re tőlünk megállt és Luckyval szemezett. Végül elfutott, Lucky is ment volna utána, de lebeszéltem róla.
Aztán megállt mellettünk egy autó, egy srác kérdezte, hogy labrador-e, mert van egy szukája, akit fedeztetni szeretne. Azt is mondta, hogy lehet ivartalaníttatja, még nem tudja, inkább ezt a verziót ajánlottam neki.
Mentünk tovább, az utca másik oldalán sétáltattak egy kutyát, Lucky észrevette, kicsit felizgatta magát.
A séta további része nyugodtan telt.

Hazaérve megfurminátoroztam Luckyt, szórtam rá szárazsampont, és a fülét is kipucoltam.
Utána elkezdtünk húgommal és a barátjával az udvaron dartsozni. Lucky érdeklődését felettébb felkeltette az a tevékenység, mosolyogva figyelte az eseményeket. Közben hozta oda a játékait, hogy dobja már el neki valaki.
Egyszer az egyik nyíl beesett a farakás közé, a cica éppen ott volt és kibányászta nekünk, ügyes. :)
Végül húgom nyert és elkezdett ugrálni, erre Lucky is, és a sünijét közben megállás nélkül csipogtatta, ő is örült Ildivel. Meg tudtam volna zabálni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése