2012. március 27., kedd

Váratlan vendégek...

Munka után beugrottam a kutyaeledeleshez, vettem kacsa far-hátat, amit az én kis jegesmackóm nagyon imád.
Amikor hazaértem bőszen elkezdte szaglászni a táskát.
Kajáltam, majd kimentem hozzá, ő már az ajtóban várt labdával a szájában.
Játszottunk, utána cicát becsuktam, kimentünk az utcába kicsit. Kint voltunk kb. fél órát, majd bejöttünk.
Cicát kiengedtem, jött utánam, felvettem, simogattam. Ezt nem sokszor engedi meg, nem szereti, ha simogatjuk, de ha kaja van, akkor mindent lehet.
Amint leraktam láttam, hogy csupa macskaszőr a pulcsim. Kihoztam egy kis jutalomfalatot, amíg ette, addig furminátorral húztam rajta párat, igaz közben morgott rendesen, féltette a kaját. Elég sok szőrt kiszedett belőle.
Utána jött Lidi és a kisgazdija, megleptek bennünket. Gyorsan megint becsuktam a cicát.
Lucky addig türelmetlenül várt a kapunál. Beengedtem őket, ebem egyből lerohanta kis szerelmét, ezért megfogtam, míg Erik lecsatolta a pórázt. Lidi körbeszaglászott és pisilt mindent. Lucky meg követte, mindenhová. Párszor bepróbálkozott nála, de imádottja nem adta magát, mindig lemorogta, kiskutyám vette a lapot, utána már nem volt annyira tolakodó. Futkároztak nagyokat, a végére jól kifáradtak. Lidi leült a gazdija mellé a teraszra, Lucky meg lentről udvarolt neki, elkezdték nyalogatni egymás száját.
Búcsúzásnál is megvolt a puszi. Na ez már tényleg szerelem.... :)

Megbeszéltük, hogy holnap 5-kor találkozunk, és közösen sétálunk egyet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése